Biztonság és Védelem

A közbiztonság és -védelem területén a közösségek mindenhol egyre összetettebb fenyegetésekkel és veszélyekkel néznek szembe. Ezek olyan kockázatokat és kihívásokat jelentenek, melyek nemzetbiztonsági ügyeket is érintenek. Ennélfogva a kormányszervek, állami hivatalok, és magánszervezetek felé elvárás, hogy az új kihívásokra válaszoljanak, azoknak megfeleljenek. Ide tartozik a hatékony kockázatkezelés, katasztrófa-elhárítás, és krízis esetén a megfelelő helyzetfelmérés.

A közbiztonságban, katasztrófavédelemben, és nemzetbiztonságban nélkülözhetetlen egy preventatív szemlélet, amely adatvezérelt irányításra, helymeghatározásra, szervek közötti és polgári együttműködésre épít. A nagy mennyiségű rendelkezésre álló adatot, amit például fel lehet használni bűnözői tevékenységek előrejelzésére és megakadályozására, biztonságosan, az adatvédelmi követelményeknek megfelelőlen kell tárolni.

A digitalizáció által, amely magában foglal fejlett digitális infrastruktúrákba és mobil eszközökbe, IoT és kifinomult, mesterséges intelligenciát alkalmazó analitikai eszközökbe történő befektetést, a szolgáltatók számottevő összegeket spórolhatnak meg, és értéket teremthetnek a közösség számára. Ezen felül a szervezetek sokkal jobb pozícióba kerülnek, hogy a vészhelyzeteket megelőzzék, azokra reagáljanak, és felszámolják őket.

Az okos, digitális Ensemble és Esri termékeink átfogó megoldást nyújtanak terepen történő adatgyűjtésre több forrásból, illetve jobb és valós idejű helyzetfelismerésre közös műveleti kép (COP) alkalmazásával. Termékeink segítségével könnyen oszthat meg kritikus információt azokkal, akiknek szükségük van rá, hogy időben hozhassa meg a helyes stratégiai döntéseket.

Iparági kihívások

Fenyegetések és veszélyek

Egyre komplexebb és különfélébb fenyegetések és veszélyek, amelyek a közbiztonságra kockázatot jelentenek.

Kiberbűnözés

Nélkülözhetetlen a kiberbűnözés és az adathalászat ellen fellépni, különös tekintettel a mobilkommunikáció biztonságára.

Koordináció

A kárcsökkentő és katasztrófavédelmi tevékenységeket össze kell hangolni több szervezet és más szereplők között.

Polgári elvárások

Incidensek és katasztrófák alatt a polgárok gyors és megfelelő szolgáltatásokat és információnyújtást várnak a kárcsökkentő és katasztrófavédelmi törekvésekkel kapcsolatban.

Digitális átalakulás

A szükséges digitalizációt és legújabb technológiákat be kell építeni. Ennek elmulasztása a polgárok életét kockáztathatja.

Bid data

A döntéshozási folyamat támogatása érdekében a szervezeteknek szükségük van új adatfeldolgozó módszerek használatára, hogy a több forrásból származó, nagy mennyiségű adatot kezelni tudják.

Előrejelzés és megelőzés

Elengedhetetlen egy preventatív szemlélet kialakítása a közbiztonság garantálása érdekében. Ehhez szükség van prediktív modellekre, fenyegetés- és kockázat analízisre, hogy több információhoz lehessen jutni a döntéshozáshoz.

Bűnüldözés

Incidensek valós idejű követése. A bűnözői tevékenységekben - mint betörések és egyéb bűncselekmények - fellelhető trendek feltérképezése.

Miért a GDi az ön kirakósának hiányzó darabja?

Mi az ön haszna?

Megoldásaink lehetővé teszik, hogy üzleti igényeit ellássa, úgy mint:

Kapcsolatfelvétel

Mondja el igényeit, és nézze meg megoldásainkat

Megoldási lehetőségek

Megoldásaink többféle üzleti igényt is kielégítenek, beleértve:

PIACSPECIFIKUS MEGOLDÁSOK

Megoldások biztonság és védelem számára

Termékeink a biztonság és védelem számára magukban foglalnak megoldásokat krízis és vészhelyzet kezelésre, bűnüldözésre, bűnügyi elemzésekre, nemzetbiztonságra, hírszerzésre és védelemre. Nemzeti és helyi szervezetek használják a legújabb technológiákat alkalmazó rugalmas, méretre szabható, és integrált megoldásainkat emberek és erőforrások védelmére. Termékeink elősegítik a szolgáltatások legjobb minőségét és a hatékony erőforrásgazdálkodást.

Könnyű integrálhatóság más releváns rendszerekhez az ön IT rendszerén, beleértve pénzügyi és vállalatirányítási rendszerét, valamint külső vállalkozókat. Javítsa helyzetfelismerését, így elősegítve a jobb tervezést és hatékony reakciót.

Ensemble A3

Digitalizálja és vegye leltárba teljes infrastruktúráját és hozzátartozó folyamatait menedzsment, fenntartás, és ellenőrzés céljából.

Ensemble W4

Digitalizálja teljes munkaerejét, és kezelje valós időben, mobil kommunikáció használatával.

Ensemble Fleet

Kezelje jármű- vagy gépflottáját okos útvonaltervezéssel.

Ensemble Atlas

Hozzon létre és kezeljen téri adatokat infrastruktúrájáról vezető technológiákkal (optikai szenzorok, hőszenzorok, LiDAR) 2D vagy 3D alapon a lehető legnagyobb pontossággal.

Esri

A világ vezető eszköztára térinformatikai adatok gyűjtésére, feldolgozására és publikálására, a világ legnagyobb térinformatikai közösségének tudására támaszkodva.

Üzleti alkalmazás csomagok

Custom end-to-end solutions that bring the latest technologies to multiple business
processes within your specific industry vertical.

Facility Management

Létesítmények és erőforrások könnyed és hatékony kezelése és karbantartása

FloodSmart

Egy elengedhetetlen eszköz a klímaváltozás okozta kihívások elleni küzdelemhez