Térképen az adóhátralékosok
Térképen az adóhátralékosok

Amíg az ország közepén sokan tartoznak, addig Békésben szinte mindenki pontosan fizet. Böngésszen a legnagyobb tartozók között!

A GDi Magyarország térképén megtekinthetők a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók, közülük kékkel jelölve a 100 millió forint adótartozást meghaladó cégek illetve zölddel jelölve a 100 millió forint adótartozást meg nem haladó cégek és magánszemélyek.

Az egy főre eső adóhátralék megyénkénti megjelenítésén látszik, hogy a legnagyobb adóhátralékkal Budapest rendelkezik, ahol a hátralékkal rendelkező magánszemélyek száma: 19, nem magánszemélyek száma: 123, az összes adótartozó száma: 142. A magánszemélyek aránya az összes adóhátralékoshoz viszonyítva: 13,38 százalék. Az egy főre eső adóhátralék összege: 6 048 – 26 394 forint között mozog.

A főváros után Pest, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében a legnagyobb az egy főre eső adóhátralék, amely 3287 – 6048 forint között mozog. A térkép szerint a legkevesebb egy főre eső adóhátralék Nógrád és Békés megyében van.  Nógrád megyében csak egy, 100 millió feletti adótartozással rendelkező cég található, a megállapított adóhiány összege: 113 millió 36 ezer forint. Békés megyében pedig egy olyan magánszemély található, akinek 100 millió alatti adótartozása van, a megállapított adóhiány összege: 30 millió 904 ezer 900 forint .

A Nemzeti Adó és Vámhivatal által közzétett jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók adatait tartalmazó táblázat a 2015. szeptember 30-ai állapotot tükrözi.

A térképes alkalmazás elérhető itt!